Tudományos konferenciák

Juhász Erika, Deák Orsolya: Hetedik alkalommal zajlott Debrecenben a Durkó Mátyás emlékére rendezett konferencia

2018. december 28. 00:12
Juhász Erika, Deák Orsolya: Hetedik alkalommal zajlott Debrecenben a  Durkó Mátyás emlékére rendezett konferencia

2018-ban hetedik alkalommal kerül sor a Durkó Mátyás emlékére rendezett konferenciára Debrecenben. A konferencia 2018. június 28-29-én zajlott és a Debreceni Egyetem és az MTA DAB székház adott otthont a rendezvénynek. Az konferencia címe 2018-ban „Közösségek a művelődés és képzés világában” volt. A két nap alatt ismét számos szakember számolhatott be legújabb kutatási eredményeiről, és az ország minden területéről érkező vendégeknek számos lehetősége nyílt megismerni egymás tudományos munkásságát. Az emlékkonferencia fontosságát jól jelzi, hogy az ország szinte minden tájáról, sőt a Kárpát-medence egészéből érkeztek jelenlegi és egykori felsőoktatásban dolgozó kollégák, hallgatók valamint a közművelődésben tevékenykedő szakemberek.

A Durkó Mátyás emlékkonferenciát a Debreceni Egyetem BTK Andragógia Tanszéke hívta életre 2006-ban, a konferencia két évenként kerül megrendezésre. A rendezvény szervezője a Debreceni Egyetem BTK Nevelés-és Művelődéstudományi Intézete volt, társszervezői pedig az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft., a KultúrÁsz Közhasznú Egyesület, a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Bizottság Andragógiai Albizottsága, a Magyar Tudományos Akadémia Debreceni Akadémiai Bizottságának Művelődéstudományi és Andragógai Szakbizottsága, továbbá a Debreceni Egyetem Nevelés-és Művelődéstudományi Doktori Program. Az esemény megvalósulását az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft. „Művelődő Közösségek az Alföldön EFOP-3.7.3-16-2017-00149” projektje támogatta.

Rendhagyó módon a konferencia vendégeit a regisztrációt követően szendvicsebéd fogadta, ezzel máris egy informális ráhangolódó alkalmat teremtve a résztvevők számára. Ezt követte a konferencia I. blokkja, a megnyitó és a plenáris előadások. A levezető elnök Dr. Szabó József (egyetemi docens, DE BTK – ügyvezető, Médiacentrum Debrecen Kft.) volt, köszöntőt mondott Komolay Szabolcs, DMJV kulturális, oktatási és szociális ügyekért felelős alpolgármestere és az eseményt Dr. Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese nyitotta meg.

Plenáris előadást tartott Dr. Juhász Erika (tanszékvezető docens, DE BTK – kultúrakutatási és képzési igazgató, NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.) Kultúra és tőke:  befektetés a közösségi művelődésbe címmel, majd Szedlacsek Emília (ügyvezetői szakmai tanácsadó, NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.) Közművelődési helyzetkép címmel. Ezt követően kerül sor a Durkó Mátyás Emlékérem átadására, ami 2014. óta hagyomány a konferencia életében. Az érmet olyan szakember kaphatja meg, aki a felnőttnevelés és közművelődés terén jelentős szakmai és utánpótlás gondozó tevékenységet valósít meg. Az érmet Dr. Németh Balázs (MTA Andragógia Albizottság elnöke) és Dr. Juhász Erika (DE BTK alapító tanszék vezetője) adta át. 2018-ban Dr. Boga Bálintgerontológus tudományos munkásságát ismerték el a szervezők a szakmai életműdíjjal.

Ezt követően a délután során 5 tematikus szekcióban mutathatták be kutatásaikat és eredményeiket a résztvevők. A napot a Debreceni Egyetem főépületében tartott társas vacsora és kulturális program zárta, ahol a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának ütőhangszeres hallgatói is bemutatkozhattak, ezzel téve még emlékezetesebbé az estét.

A második nap helyszíne az MTA DAB Székház volt. A program szekcióülésekkel folytatódott négy szekcióban, amiket kerekasztal beszélgetés követett. A kerekasztal beszélgetés témája a „Közösségi művelődés a Kárpát-medencében” volt.

A beszélgetés levezető elnöke Dr. Juhász Erika (tanszékvezető főiskolai docens, DE BTK – kultúrakutatási és képzési igazgató, NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.) volt, a résztvevők pedig Kárpáti Árpád (ügyvezetői szakmai tanácsadó, NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft.); Széman E. Rózsa (kulturális referens, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, Erdély, Románia); Gabri Rudolf (elnök, Nagykapos és Vidéke Társulás, Felvidék, Szlovákia); Dudás Károly (a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnöke, Vajdaság, Szerbia); Kepe Kocon Lili (igazgató, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Muravidék, Szlovénia) voltak.

A kerekasztal beszélgetést poszterszekció követte, ahol a kiállítók a posztereik mellett állva mutathatták be a munkáikat. A poszterszekciót Prof. Dr. Sári Mihály, ny. rektor vezette fel. A poszter szekciót követő ebéd után délután tovább folytatódtak a szekcióülések újabb négy szekcióban. A nap és a konferencia végül a hagyományokhoz hűen plenáris zárszóval ért véget.

A két napon 174 regisztrált résztvevő vett részt, 82 előadásra és 18 poszterbemutatóra került sor, ami jól mutatja a konferencia fontosságát a szakma szempontjából és azt, milyen különleges lehetőséget biztosít a szakemberek, felsőoktatásban dolgozók és hallgatók közötti kapcsolatépítésre, közös gondolkodásra és együttműködések kialakítására.

A konferenciára legközelebb 2020-ban kerül sor, ahova a szervezők szeretettel várják a közművelődés és felnőttképzés területén kutató, oktató, dolgozó szakembereket egyaránt. A konferenciát a megvalósítók a szakma egyik legfőbb tudományos fórumaként rendezik meg, szeretnék ezzel is erősíteni a közművelődési és felnőttképzési szakmát és annak szakmai képzéseit.